1983 április 5-én láttam meg először a napvilágot kis városomban Székelykeresztúron.

Anyukám óvónő, apukám állatorvos, azt hiszem igen szép kis családban, születtem bele. Anyukám kiskorom óta úgy nevelt, hogy kövessem a szakmáját, mert hogy ez milyen szép szakma. 8-ik osztályban mikor döntenünk kellet hogyan tovább, utáltam, hogy a pedába kell menjek, mert a szüleim így akarták. Én valamilyen informatikás jövőt képzeltem el magamnak. Na ez nem így lett. Beírattak a székelyudvarhelyi Benedek Elek Tanítóképzőbe és egyszerre kikerültem a meleg otthon védelme alól. Persze szüleim és testvérem melegsége és támogatása végig velem volt az 5 év alatt. Életem legszebb éveit Udvarhelyen töltöttem el, hazudnék, ha azt mondanám, ügyes csak tanuló kislány voltam. Határok betartásával, de éltem a kamaszok mindennapi életét. Suli, tanulás, buli, barátnők, barátok és még sorolhatnám. A legnehezebb volt 5-d év végén elválni a csajoktól, akiket nagyon megszerettem. Akkor megfogadtuk, hogy tartani fogjuk a kapcsolatot, de ezt már akkor tudtuk, hogy nem így lesz. És nem is úgy lett, de ezt az élet akarta így. Mindenkinek más lett fontos hirtelen: tovább tanulni vagy dolgozni. Hát én a tovább tanulás mellett döntöttek, úgy gondoltam jó lennék én pszichológusnak, mert nagyon megszerettem a pedába ezt a tangyárgyat. Hát már sosem tudom meg, hogy jó lettem volna-e pszichológusnak vagy sem. De utólag elmondhatom, hogy ezt sem bánom. Elmentem Vásárhelyre pszichológia szakra, hát mit ne mondjak, a román sosem volt az erősségem, de azt gondoltam, más is ment már úgy román szakra, hogy nem nagyon ment neki a román, aztán meg megtanult románul és szakember lett belőle. Hát neki veselkedtem én is, nem is lett volna semmi gond, de nem volt kivel barátkozzak, kiközösítettek, mert magyar volt. Két hét után haza jöttem, akkor már nem tudtam a tanügyben állast szerezni, így elmentem kiszolgálónak egy bárba, hiszen nem élősködhettem a szüleim nyakán. A bárban, ahol dolgoztam, nagyon jó főnököm volt, megengedte, hogy amikor nincs dolgom, tanuljak és készüljek a versenyvizsgára. Hát mit ne mondjak, csak elhelyezkednie ne kelljen az embernek. Versenyvizsga, versenyvizsga hátán, de hely sehol. Helyettesítő állást kaptam a székelykeresztúri Mesevár napközi otthonba és egy aranyos kiscsoportot, kaptam kezdésből. Jobbat nem is kívánhat az ember. A kolleganőm, maga volt a tökély a későbbiekben még szó lesz róla.

Nagyon szerettem a Mesevárban, de úgy éreztem sok idő, kellene, hogy a közösség befogadjon. Valahogy ki voltak alakulva kisebb közösségek, amikben bekerülni be lehetett, de az már nem olyan volt. Jó kis összetartó közösség. Sajnos onnan elkellett jönnöm, mivel csak helyettesítettem.

A következő versenyvizsga után megkaptam a fiatfalvi napközi óvónői posztját, ahol szintén kiscsoportosokat tanítottam. Hát nagy szó, hogy tanítottam, hiszen a kicsik annyira fogékonyak, hogy rájuk ragad minden, csak játszani kell tudni velük. Hát a kollegák nagyon jók voltak, kifejezetten sokat köszönhetek, Szász Anna kolleganőnek, aki a szárnyai alá vett és rengeteget segített nekem. Nagyon szerettem Fiatfalván, de onnan is el kellett jönnöm. Következő állomásom a székelykeresztúri Csejtei óvoda. Na erről van, mit meséljek. Úgy gondolom, hogy nagyon elzárt kis közösség. Volt egy negyed normás dadám, vagyis napi két órában segített tovább meg teljesen egyedül voltam a gyerekekkel, akiknek nagy része árva gyerek volt. Istenem, annyit töprengtem nap, mint nap, hogyan lehetne könnyebbé tenni ezeknek a gyermekek a sorsát, hiszen úgy gondoltam még gyerekként nem sok mindent értnek meg. Nem lehet leírni, amit érez az ember ilyen gyerekek mellett. Segítene az ember, de hogyan? Hiszen olyan gyerekem is volt, aki öt évesen már 3 szeretett pótanyától vált el. Mit érezhet az a gyerek, akit elvesznek addigi nevelő szüleitől, mert 5 évesen kötelezően el kell, hagyja addigi otthonát. Na ezt sosem értettem meg. Sírt a gyerek, sírt a pótanya és sírtam én is. Őszintén bevallom, nem szívesen maradtam volna sokáig ezekkel a gyerekekkel. Olyan szeretet hiányuk van és olyan problémás gyerekek, hogy nem biztos sokáig meg tudtam volna birkózni ezzel a feladattal. Elmondhatom ebből az óvodából is sok pozitív élménnyel, távoztam, hiszen annyi szeretete adtak nekem, és olyan jó érzés volt látni a szemükbe, hogy örülnek, ha foglalkozom velük. Újabb versenyvizsga után, sikerült elérnem, amire vágytam. Jó jegy, jó állás, csak el kell foglalni. És emlékeztek még a legelső munkahelyemen, aki volt a kolleganőm, írtam, hogy később még szó lesz róla. Hát a sors akarta-e így vagy sem, de egyszerre kaptunk végleges posztot Siménfalvára. Hát ennél jobbatJ

Természetesen kiscsoporttal kezdtem.

Annyira belefeledkeztem a munkahelyi élményeimbe, hogy elfelejtettem megemlíteni, hogy időközben elvégezem Udvarhelyen a Bábes- Bólyai Egyetemen a óvónő tanítónő szakot. Olyan tanáraim voltak, akiktől sokat tanulhattam és példamutató életet élnek. Minden tiszteletem Barabás Tünde és Péter Lilla tanárnőké, rendkívüli tehetséggel rendelkeznek, hogy ne csak szárazon leadják az anyagot, hanem érdekesen és érthetően előadják. Sikeresen leállamvizsgáztam és sok új tudással, gazdagodtam. Mára már lenyugodtam, nagyon szeretem Siménfalván, és ott képzelem el a jövőmet is. 2010 augusztus 7-én házasságot kötöttem Barabás Csabával, így lett a Fodor Lillából Barabás Lilla, de hát ezt is ki bánja? Mert én nem J

 

Oldal: Magamról
Barabás Lilla, óvónő - © 2008 - 2024 - simenfalviovoda.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat